Николай Степанович Гумилёв.
Перевод стихотворения Мужик на венгерский язык.

Muzsik

Erdei, lápi vidéken,
Ólmosak ott a folyók,
Élnek, akár örök éjben,
Furcsa, különc muzsikok.

Egyikük árvaleányhaj-
Lepte mezõre kilép,
Hallja: Sztribog kiabálja
Néki az õsi regét.

Itt besenyõknek a bamba
Zöld szemü, zord hada járt…
Bûzlik a láp, a varangy ma,
Zátonyos a folyamár.

Ócska tarisznya a vállán,
Éneke tölti be a
Rengeteget, s noha lágy, ám
Hetyke, pimasz a dala.

Útja — hol éj, hol a fények,
Füttyög a réti betyár,
Kocsmai összeveszések,
Véres a harc, ami vár.

Fõvárosunkba elérve
Végtire — ments meg, Uram! —
Cárnõnket is megigézte,
Érte egész odavan.

Néz, mosolyog, szava hetykén
Szól, de gyerek-naivan, —
S máris kereszt van a mellén:
Cifra, nehéz, szinarany.

Hát az Izsák s a Kazáni
Szent kupolái felett
Mért marad — érti-e bárki? —
Még a helyén a kereszt?

Bolydul a város, az utcán
Puska dörög, csata dúl;
Így vicsorít az oroszlán,
Védve fiát szilajul.

«Ej, pravoszlávok, a testem
Itt, e hidon ha elég,
S hamvam a szélbe lebeg fenn,
Nélkülem árva e nép.

Vad, nyomorult faluinkban
Vannak ilyen muzsikok.
Már vonuló hadaiknak,
Hallom, a lépte dobog.»

Последние стихотворения